és

és ülök az ágy szélén, és szól a rádió

és engem szúrkál

és boldog vagy és boldog vagy és boldog vagy

n+1

biztosan az is a felnövéssel jár, hogy már nem fojtogatnék senkit girlandokkal meg égősorokkal. most már csak a sosemvolt közös karácsonyaink pokróc alatt kakaózó figuráit ölöm meg minden egyes évben.

visszafelé

már csak alapozott felület vagyok, a táblára tapasztva:
kivetítheted rám az összes mindent,
ami hiányzik belőled
vagy belőlem,
valós attól sem lesz sosem,
ahogy nem is volt valós semmi,
mert cenzúrázott álomba fordul
minden egyes újabb hétfővel
minden találka a tízesen.

és szépülsz
és szépülök

happy birthday

-

"Majd eljön értem a halott,
ki szült, ki dajkált énekelve.
És elmulik szivem szerelme.
A hűség is eloldalog.
A csöndbe térnek a dalok,
kitágul, mint az űr, az elme.
Kitetszik, hogy üres dolog
s mint világ visszája, bolyog
bennem a lélek, a lét türelme.
Széthull a testem, mint a kelme,
mit összerágtak a molyok.
S majd összeszedi a halott,
ki élt, ki dajkált énekelve."

betakar

azon kívül, hogy mostanság mindenhol szörnyeket látok
és emberek halálait álmodom
a legnagyobb félelem még mindig attól ered, hogy be akarnak takarni.

hogy

hogy gondolsz-e rá, hogy jé, nálam esett a hó
és hogy mondtam-e, hogy utálom a havat
(valójában nem utálom, csak szeretem mondani)
és eszedbe jut-e, hogy most is meleg a tenyerem, mint szokott, vagy sem
meg hogy hogyan fázhatok,
mert ma sem a vastagabbik kabátomban mentem el

-

elvégre lehetnék elszalasztott lehetőség valaki szégyellt múltjában

transibunt

miért van az,

hogy törvényszerűen

fáradt rángás marad gyomortájon

- - -

meg sem kérdeztem. vajon szlottyosan eszed a rántottát?

buszos társalgások gyönyöre

• "meg leszünk halva, mint a jóízlés ebben a telibekúrt világban"

• 'nincs mit sírni, egy szerelem maximum két évet bír el, a többi csak megszokás'

pénteki mantra

mi a fasz lesz
mi a fasz lesz
mi a fasz lesz
mi a fasz lesz
mi a fasz lesz
mi a fasz lesz
mi a fasz lesz
mi a fasz lesz
mi a fasz lesz
mi a fasz lesz

-

persze abban is van valami szép, amikor valami tönkremegy.
akár sablonos dolgok, mint a lelakott épületek, elhagyott csigaházak meg elnyomott cigaretták
sáros félpár kesztyű, bicikliváz  a vasútnál, lejárt jegyek, szőrös kakaóscsiga
mind-mind elhagyott álmok, kiégett lelkek, feladott hivatások.

hová lesz minden(ki)ből a szufla

29

olyan sok mindent mondanék, de mire eljutnék odáig, ellankad.
kerülőutakon járunk, ami néha összeakad, tornyosul, omlik
és ki van kövezve néma megállapodásokkal:
már elbúcsúztunk, de valahogy soha nem hangzik el az utolsó viszlát
és porlik a köz, szökik a táv, a paranoiám nő
hogy a viszlát után mégis közel maradsz
 

éjjelek

a szemem alatt reped a plafon
húzódik lefelé a lepedő
és elnyel mindent, mindenkit aztán engem
és érdemes belegondolni, milyen békés az egyedül alvás
nem jó
nem is rossz
csak békés

bölcsességek tárháza

aztán meg azt mondta annó (jól körbe is röhögtem, és csúnyán lecoelhóztam), hogy akkor hiányzik valaki kurvára, amikor már nem mered elmondani sem neki, mert csak még nagyobb űrt csinálsz vele.

utolsóítéletek

mindig, mikor kiikszelek egy rubrikát a neveddel,
kicsit meghalsz
én meg kicsit isten vagyok, aki könyörtelenül likvidál
aztán másnap újrakezdi

tyúkszaros kis életünk nem múló, és szinte minden helyzetére maradéktalanul ráhúzható dinamikája

várni, aztán várni, hogy elmenjen

ez a mindig

és most, ebben a madárcsicsergős májusi hajnalban még mindig az a darab fasz vagyok, aki állt az ülések között, majdnem kimondta, egyszerűen és őszintén, mint ahogy az ember egy hogyvagyra felel köszjólt, de aztán az utolsó pillanatban inkább becsukta a száját és csak intett egyet.

27

az igazság az,
hogy utólag minden boldog pillanat elszálló puha hazugság
csak az az egy érzés tiszta
amikor elsétál
és már nem futsz utána
csak állsz és nézed, hogyan távolodik
és ahogy távolodik, szétszóródik
mint egy csillagrobbanás
beleköltözik fontos és nemfontos dolgokba
könyököl fogalmakba, terpeszkedik eszmékbe
buszváróba és a rattanszékbe,
ahol izgatottan vártam rá

szombathely állomás - szombathely állomás.

_

szeretem, ahogy azt hiszed, rólad szól

.

ideje lenne érzékelnem, hogy
a fantasztikus emberek
akik a fejemben laknak
azok csak a fejemben laknak.

manó

elmeséltem a manóim történetét.
ez biztosíték arra, hogy már manóvá váltál:
felbukkansz mintázatokban, kavicsban, sajtban és kávéfoltban,
toastkenyérben, faerezetben, kocsmai verekedésben.
ez így már majdnem egy örökké.

túlmegátrá

nem elég, az a baj, hogy sosem elég.
még a kibaszott húslevest is mindig elsózom,
vagy annyira bepaprikázom, hogy sírva köhögök.
nem elég, az a baj, hogy sosem elég.

-

'milyen ironikus dolog abba belehalni, hogy mindent elnézel nekem'
 

-

"Micsoda csönd, ha itt vagy. Micsoda
pokoli csönd.
Ülsz és ülök.
Vesztesz és veszitek."

rövid, ám fájdalmas értekezés a kávéfőzőkről

 ütöd-ütöd, az arcodon perverz élvezettel, de nem vág vissza sem toronyórát sem féltéglát a képednek, és egyszer csak  rádöbbensz, hogy unod ütni, annyira behorpadt már az ütéseid alatt.

kérdés

mi a faszért mantrázok rég elfeledett neveket két hányás között.