az van, hogy

 elkezdek mindig írni valamit neked
és félbehagyom, mert nem teljesen igaz, vagy mert

nem pontos, vagy mert kellemetlen lenne folyton az énnek a múló szeszélyeit visszanézni,

- erre van itt  ez a hányadéktelep blog-

és hiába írok megnyugtató hazugságokat is,

csak vedd fel a fáradtlila takarót, tudod, azt a súlyos lúdtollas dunyhát, ami nyomja le a tested a lepedőbe, és nem hagy választást, hogy bentragadsz-e a paplan között.

keddi rendelés

csak ne látnám magam benned, 

színekben, kifejezésekben, régi mondatokban. 

magamból magamban is túl sok van

és jó lenne levetni, 

elhagyni félúton az aluljárós csövesek mellett,

és talán nem burjánzana el benned, 

én meg boldog lennék, 

hogy így maradsz meg nekem