opressio

mikor átszakad a deperszonalizációs burok, ami mindig megvéd a külső behatásoktól, és a valóság belezúdul a nyakamba, csak a csupasz zokogás meg a konstans mellkasszorító hideg marad. 

delirium

az orrom még tele az alvadt vér szagával, mintha a vízben feloldódó piros virágok már soha nem tűnnének el a konyha zugaiból.

minden szenvtelen nyugalomban. lassú, meleg szél visz száraz faleveleket, elsétál egy macska, és a kialvatlan szemnek a beton kavicsai pulzálnak.

azt játszom, hogy hogyha hosszan lecsukom a szemem, felébredek és majd meg fogok borzongani, hogy hogyan képes az agyam így becsapni

de persze a megváltás félúton elakad,

és arra senki nem készíthet fel, hogy ne közhelyeket kelljen hallania tőled

-lehet hogy utoljára - 

az ágy mellől

---

most kell erősnek lenni, azt mondják,

most kell kitartani, 

de ők nem érzik a mellkasi nyomást, 

a torok fojtását, az éjszakai paralíziseket, az örökösnek tűnő zsibbadt fáradtságot, 

miközben minden széteső szilankot össze kell tartani 

#

buszos társalgások gyönyöre IV.

"én mondom neked, mucikám, aki neonpink flitteres capri legginget választ megannyi más ízléses szín közül, attól bármi kitelik!" 

buszos társalgások gyönyöre III.

"persze sejthettem volna hogy át fog baszni, amikor citromailes elérhetőséget adott meg"