teafaolajszag van, és belefeledkezem a vonalakba, amik kiadnak.
csípi a szememet, kicsit könnyezek is.
emlékszel, amikor meséltem róla, mennyire távoli nekem az üresség?
azóta beköltözött és diadalmasan terpeszkedik, és önként fújnám nagyobbra magam, hogy még kényelmesebb legyen neki.
pedig
teljesen értelmetlen azt tekinteni biztos pontnak, hogy valami már nincs.
2020. március 7., szombat
2020. március 2., hétfő
minden nap
le kell tárgyalnom magammal, hogy ma reggel épp miért nem kellene levetnem magam a hídról
2020. március 1., vasárnap
you didn't send me no letter/ don't think I could forgive you
látod milyen bizarr, hogy ma is eszembe jutottál?
mint valami periódus, ami folyton ledob az életről, és belefolysz a napjaimba újra és újra, néhol kisebb, néhol nagyobb időközönként.
olyankor, mikor elindul, szinte hiányzol, aztán dühös vagyok rád, hogy aztán megbékéljek újra, és édes nosztalgiává silányítsalak.
de mégis kit akarok áltatni.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)