már

annyira hozzászoktam ahhoz, hogy mindig jól kell lenni, hogy képtelen vagyok normálisan jelezni az ellenkezőjét. egyszerre untat a téma, aztán meg szorongat, váltakozik a tettvágy, az addikció meg a mélységes apátia.

jó volna tudni, mi a helyes működés - ha van egyáltalán olyan - fiókba rakni minden gyászt, aggodalmat meg haragot, és elfelejteni a kulcsot.