-

reggelente már beüti a sofőr a jegy árát, mielőtt jóreggeltet mondanék. minden nap ugyanolyan.  felkelni a negyedik csörgésre, kávézni, szarni és fogat mosni, átkozódni, hogy megint nem csináltál reggelit, állni a pékségben két szottyadt pogácsáért, túlórázni, aztán túlságosan elmerülni a munkában, lekésni három buszt, hogy a negyediket is csak lihegve érd el, hazaesni, vacsorázni, megfürödni, és azon gondolkodni, hogy ma épp mi férhetett volna még bele. 

semmi, igazából.

hogyvagy

meg kellene kérdeznem, mi újság, de nem akarok beszélgetni, csak hallani, hogy jól vagy. csak úgy elmesélhetnéd, milyen paraszt a főnököd, és hogy gondolkodsz a felmondáson, pedig mindketten tudjuk, hogy nem fogod megtenni. mesélhetnél anyád hülyeségeiről is, vagy hogy épp megint valami bukowskit olvasol, dicsekedhetnél az instantleveseddel, vagy csak azzal, hogy a fáraós kaparóssal nyolcszáz forintot nyertél.
felhívnál, és ezt így ledarálnád, aztán letennéd. megírnád, én látnám, és megnyugodnál, hogy láttam, megnyugodnék, hogy olvastam. Valahogy így.

8,5

és végül nem öleltél meg, nem ígértél semmi megtarthatatlan fogadalmat és nem hagytál semmilyen illúziót. 

azt hazudom nem fáj, azt hazudom, nem fontos.

32

A szégyen száma a rózsaszín szívecskés harminckettes.

fáradt rózsaszín

kisimítod a ráncot a homlokomon,
helyette csinálsz a szájzugamban.

a legszebb nemszerelmes vallomás

"szerintem azt kedvelem benned, hogy nem tudok rólad semmit"

I know that you are near

pedáns

sokat elárul az élethez való hozzáállásomról, hogy hogyha összecsapnak a szarhullámok a fejem fölött, akkor nem a problémát oldom meg elsősorban, hanem inkább kitakarítok.

utána

minden elhagyott elveddel egy kicsit énebb vagy,
és egy kicsit kevésbé tudok mit kezdeni a helyzettel és lehangol, és kétségbe ejt.

na, ezt kellett volna mondani.

éste?

amikor anya azt mondta, "katonadolog", én abszolút elhittem.
az is volt.
azt hiszem, máig ebben a paradigmában létezem:
hogy a dolgok súlya nagy általánosságban elenyésző, alig akad rá bármilyen kivétel.
amelyik tüske megszúr, kiszeded a bőrödből, és a hegeddel élsz tovább, ha begyógyul, ha nem.
aztán ahogy lassan felnőtt lettem, csak azt látom, hogy körülöttem mindenki nyalogatja a hegeit, vagy éppen mással betadinoztatja, és olyan iszonyatos idegenség-érzet fog el, mint amikor a farsangon egyedül én öltöztem békának, míg a többi lány meg hercegnőnek és tündérnek.

tudod, ez az a magány, amikor beszélgetni illik, és reflexből kérdezed a hogyvagy?-ot, de az éste? valahogy mindig elmarad, és hiába nem is akarnál válaszolni rá, mégis hiányzik.

margóra

nem tudom, mi kiábrándítóbb: hogy az egzotikus multi, amit ittam, vélhetőleg már romlott volt, vagy az, hogy még mindig téged juttat eszembe.

mai

mai

azt hiszem

ideje volna tudatosítanom magamban, hogy amikor azt hiszem, kifejezéstelen arcot vágok, az valójában sokkal inkább hasonlít egy duzzogó óvodásra, vagy épp egy bizonytalan tömeggyilkosra.

megnyugtatna,

ha kiderül, hogy engem is lefojtottál
és felszínre kell hozni,
azért vagyok a pereme a történetnek.

csempe

ott feküdt a fürdőben tehetetlen
belerúgni kellene
élvezni, hogy törik a csont és zúzódik a bőr
hogy legalább fájjon a másnap
és utána is legyen bélyeg
elrettentő jel

de nem segít
tudom, hogy nem segít

fogtam és húztam
ordítottam és fenyegettem
és rajta nem fogott a szégyen, csak rajtam
még most is szúr valahol
leválasztani kellene magamból
a fekvő embert, a szánalmas alakot
aki benne vagyok

talán elsőre furcsa

de minden szeretleknél többet jelent, hogy kedvellek.

hozok egy vázát

azt a pontot kerestem, amin még nem múlt el az izgalom
-persze nem volt, vagy kihullt már a rostán-
a csúcspontok is jönnek meg mennek,
vagy ha sokáig melengetem áthanyatlanak kötelességekbe
megindul a bomlás és erjedés
belebújok a langymeleg hullaszagba,
és már felmérni sem tudom, az kívülről ragad-e rám, vagy pont én árasztom.

mohójojó

végül ez is függőség lett,
már rég nem téged szeretnélek, csak azt akarom, hogy itt legyél,
fos szitkomokból és rajzfilmekből idézz, és befújj a gejl parfümöddel.
te tudod, hogy mindenki untat,
te tudod, hogy untatsz és untatlak.
csak belepasszolsz ebbe a szürkeségbe, csak kísérsz a párhuzamon,
és amikor azt mondtam, egész jófej vagy, az egy köszönöm,
egy nyálas köszönöm volt, semmi több.

---

napi mély bölcsesség

"...hogy minden szexelés után van egy harmadik fél, aki szomorú"

mai

nagylátószög

azt akarom hazudni, hogy hiányzol. persze végül hagyom az egészet,
a felesleges drámák, amikről azt hittem, én vagyok,  végül elpárolognak,
és felvált mindent egyfajta derűs közöny.
a huszonkettes során már azt hiszem kihalt belőlem egy rész, ami nem értette,
milyen nevetséges nagylátószögből. a huszonhármas már tudja, hogy nevetséges, és falat épít, ami gátként funkcionál minden heves érzelemnek, oda-vissza
..vagy csak fáradnak a tükörneuronok, de igazából mindegy is,
mert így is értetlenül állsz, mert nem fáj, már nem fáj

egészért semmit

a szeretleknél talán a nem szeretleket nehezebb csak kimondani.
kívülről úgy tűnhet, mintha csak meg akarnám kímélni a másikat, pedig a bőrömet mentem
nincs ebben semmi patetikus mozzanat, semmi szépíthető
amitől megbocsátod vagy megérted,
csak nem szeretlek, de mélyen akarom, hogy szeress.