azt akarom hazudni, hogy hiányzol. persze végül hagyom az egészet,
a felesleges drámák, amikről azt hittem, én vagyok, végül elpárolognak,
és felvált mindent egyfajta derűs közöny.
a huszonkettes során már azt hiszem kihalt belőlem egy rész, ami nem értette,
milyen nevetséges nagylátószögből. a huszonhármas már tudja, hogy nevetséges, és falat épít, ami gátként funkcionál minden heves érzelemnek, oda-vissza
..vagy csak fáradnak a tükörneuronok, de igazából mindegy is,
mert így is értetlenül állsz, mert nem fáj, már nem fáj
