teafaolajszag van, és belefeledkezem a vonalakba, amik kiadnak.
csípi a szememet, kicsit könnyezek is.
emlékszel, amikor meséltem róla, mennyire távoli nekem az üresség?
azóta beköltözött és diadalmasan terpeszkedik, és önként fújnám nagyobbra magam, hogy még kényelmesebb legyen neki.
pedig
teljesen értelmetlen azt tekinteni biztos pontnak, hogy valami már nincs.
