alig vártam, hogy kimenj, mert egyedül akartam lenni, valami problémám volt, amire nem is emlékszem.
most itt vagyok egyedül, és minden este azokra az elszalasztott pillanatokra gondolok, amikor nehezteltem rád vagy szégyelltelek.
elosztott minden, mint az a vihar akkor,
már nincs kivel vitáznom,
már nincs kit tagadom,
üres a helyed az asztalnál,
nem sakkozik meg malmozik velem senki,
nem lesz már több snóblizás - az alól is kibújtam utoljára.
már csak a tükörben látom a vonásaidat,
halványan derengesz bennem,
a hideg földbe szórt hamu vagy,
és nem ölelsz meg már soha többé,
nem lesz több hamis zongorázás,
szotyizás a vasárnapi meccsen.
elvitted magammal a lényem egy részét, azt hiszem. veled nyugszik fekete kerámiában, fehér kavicsok alatt,
és mint a gyertyaláng, úgy vágyik vissza hozzá az ittmaradt része.
