pocsolyabüszkeség

a pocsolyákban úszva hazafelé a legszarabb rájönni, hogy igazából mennyi pocsolyaember van, akikbe csak beletocsogok egy kicsit itt-ott a szélébe - merthogy muszáj kerülgetni a sötétben, meg talán ilyenkor ijesztőbb, hogy mibe is léphetek vajon - és egy bájosan eljátszott adok-kapok kölcsönös kedvesség-tocsogás után, miután kellően összevizezett, szépen lassan felszárad, nyomtalanul, én meg ott állok vizesen-sárosan, mint egy idióta, és álbüszkén-szenvtelenül igyekszem szárítgatni magamat, hogy nem, én nem vagyok bevizezhető alkat.