érdekes volt hallgatni, ahogy meséli az életét, milyen sok a a közös pont bennünk,
például ő is szereti Nabokovot, az apja éppúgy alkoholista és utálja a Blend-A-Med ízét.
feltehetőleg van annyi közös pont, hogy megkedvelhetném és mindig megálljak beszélgetni az utcán.
persze tudom, hogy nem így lesz. valamiért a sok közös pont sosem garancia a megkedveléshez.
a legvalószínűbb, hogy igyekszünk nem észrevenni egymást a buszon és telefonálást színlelünk a zebránál, de -mivel voltunk elég hülyék hozzá, hogy az internetes ömlengéseink tárházát, nevezetesen a blogunkat megosztottuk egymással- stikában egymást figyeljük, mert abban bízunk, hogy láthatjuk magunkat egymás soraiban. mi sem bizonyíthatja jobban, hogy egymásban is csak önmagunkat kedveljük.
