eufória

tavasz illat volt és nyár-íz a számban; szétolvadtam, mintha viaszból lennék, és élveztem a szétolvadást szépen lassan és boldogan elhamvadtam, én voltam a faág, én voltam a levegőben szálló kis porszem, én voltam a szétfagyott verébtetem, én  voltam az árnyék a felfordított csatornafedők alatt, én voltam a csicsergés, én voltam a gomolyfelhő, az eső, ami később eleredt és elmosta lassan a hamvaimat mindenfelé, én voltam a hidegsége, én voltam a lágy-borzongató-hideg szele, én voltam az olvadás, a lecsöppenő és fejbúbra eső kellemetlen esőcsepp, én voltam a sáros járda ami összepiszkolta mindenki cipőjét, én voltam a csend; halkan eleredtem és beszívott a föld nagy lármával, miközben csend vagyok, néma; univerzum voltam egy percre vagy egy örökkévalóságra, minden és semmi egyszerre, felidézhetetlenül, egészen elmondhatatlanul minden voltam, majd halk kiáltás rázott ki az eufóriámból: egy lebaszás, hogy egy órája kint ülök a nyári kerti székben a szakadó esőben.